-Mi, amerikaiak, nem engedünk a tenoristák követeléseinek!-mondta a Waldorf Astoria londinere Pavarottinak, aki erre belefújta az orrát a hajába. Mindeközben Kanadába megérkeztek az első Plútó-lakók egy teljesen új kovászos uborka recepttel, ami forradalmasíthatja a gyógyszeripart, a horgolást és a villantózást. Ernőék ezalatt egy új sorozatot néztek a Precision 2000 televíziókészüléken HD-ben, és várták a 14 órási napfogyatkozást, amikor betoppant egy gépfegyveres fickó, fején símaszkkal, ami alól kilógott harcsa bajsza.
-Szándékaim békések! Adják át az ékszereket, vagyontárgyaikat. Van 2 alkalmazottam, ők segítenek felrámolni a teherautóra.
-Rendben, csak a tévére vigyázzanak, még bejáratós, egyelőre csak az M1, és a TV2 jön be-felelte Ernő, aztán hátrament a kertbe csalánért, hátha kellhet valamire. Kriszta felszaladt a gyerekekhez, hogy eldugja őket egy nokiás dobozba, de nem volt rá szükség, mert  épp megérkezett a Mikulás, és ahogy kicsusszant a kéményből, minden csupa füst, és korom lett. Ekkor Ernő a csalánnal elnáspángolta a rablókat, és megköszönte a Mikulásnak az időbeni érkezést.
-Szervusztok, én vagyok a Mikulás! Nincs egy pohár tejetek véletlenül?
-Igen, nincs-felelte Kriszta, és visszamentek együtt az időben létfontosságú dolgokat keresni.

 Én vagyok a a leghosszabb szakasz két pont között, nem szeretem az egyszerű megoldásokat. Kivárom, míg felnőnek a csecsemők, elmozdul egy szikla, vagy le tudok fotózni egy villámot. Elbújok egy cserje mögé, hogy az első kismadárnak tudjak enni adni, színes homokszemekből kirakom az Impresszió, a felkelő nap című képet, ami újraírta a festészetet. Lefekszek idegenekkel, kivágom a jeget egy nem létező patakon, hogy kifogjam a legnagyobb halat, és megsütve feláldozzam a hajnalban lakó törpéknek, akiknek az alkonyzóna ad biztosnágot. Aztán nemlétező nyelveken köszönném meg  az Úrnak, hogy láthattam elszaladni a tavasz első pillanatait a tavon, hogy még létezik jövő, amit nem ismerhetek meg, különben hol volna a meglepetés ereje, hova tűnne a remény, hogy még lehetek jobb, erősebb, és akár még szeretnivaló is küzdelem nélkül..
 " Isten kezében a véletlen eszkösz arra, hogy névtelen maradjon" (Albert Einstein)

Jóunapot!

Érdeklődnék a szakács állással kapcsolatban, mármint hogy meddig kellene ott állni. Itt van az önéletrajzom lent, mármint ez alatt a szöveg alatt. Remélem, hogy biztos meg fogok felelni, bármilyen kérdésre. Na.

Önéletrajz

Név: Pöttöm Kenéz ( becenév: bugi)
Születési hely, idő: Szt. János kórház, felhős, esős

Általános iskola: 8
Egyéb végzettség: felhőtologató, felsőmaró, grafológus

Munkahelyek:

-Alma Ata, pálinkakóstoló
-Ukk, pásztor
-Alsónyékládháza, forrasztásgátló
-Kaposvár, surf-oktató
-Ljubljana, nyelvész

Előnyeim:
Kevés a hátrányom, nem vagyok magas, szeretem a barackot, és soha nem iszok semmi károsat. A mellékelt képen én vagyok a józan. Tisztelettel.

Egy elfáradt esőcsepp a márvány-asztal lapján, és a felpattanó fény az arcodon.

Avagy kóteren innen és túl..
Az egész úgy 91' körül kezdődött, amikor konkrétan teljesen rajta voltam egy szőke tündéren, és a depresszióm kezdett eluralkodni rajtam. 2 évvel idősebb volt, de amúgy is annyira távol álltunk egymástól, mint Dr. Bubótól a Faraday-kalitka, vagy mi, szóval baszottul nem akart közeledni, mindannak ellenére sem, hogy egyszer tánc közben a fülébe suttogtam AZT. Aztán rájöttem, hogy ezzel a lehető legtöbbet tettem annak érdekében, hogy esélytelen legyen a történet, így szomorkásan puszilgatva a hubertusos üveget, ötlött a fejembe, hogy most az egyszer legyek férfi, ne féljek megfutamodni, ne legyek puhány kereket oldani, így vettem egy jegyet B.Bogláron Siófoktól Fehérvárig, és felvonatoztam Pestre.
 Nem volt bonyolult a stratégia, volt pár masszív arc a Gombában a Moszkván, meg pár lepattanó a nyolcban meg a kilencben. A Budaiék a Moszkván egyszerűnek tűntek, csak hesszelni kell a metrófeljáróban a yardot, aztán kiabálni, hogy tré vagy kárnálé. Pirosozás, beépített ember nyerhet, néha civil anyóka is, ha húzza a nyakát a fuksz, közben észre sem veszi. Egyszer majdnem gáz volt, belibbent a batman a villamos felől, pont ott nem volt őrjárat, volt is szaladás a Gombába, meg a dobozok is gurultak jobbra-balra. Persze, mindenki tagadott, mi suli után beugrottunk kólázni, persze, hihető volt fél tízkor egy krimóban, a Budaiék meg feszt egy boxterembe invitálták a szervet, pedig azok csak a flekót akarták megnézni, spontán ellenőrzés gyanánt. Amikor kikerültünk a látótérből, már le is koccoltunk a Szent Jupátba, mert oda jártunk tisztálkodni, levenni a sápot, ami nálunk kimerült pár üdítőben, napi cigi, egy-két kilóért vittük a mézet a személyzetnek, ilyesmi. Aztán szambázgattunk a városban, meglátogattuk a kóterokat, Béke, Róbert, Esze Tamás, Aga utca, stb. Persze, ami akkoriban keményebb vot, oda csak ritkán jártunk be, pl. Bokréta. Na, az kicsit meleg pite volt, a nevelők lejátszott rendőrök, katonák, igazi kannibál tanya. Aki odakerült, egyből fel a zártrészre, ahol aztán a nevelésre teljesen alkalmatlan fasztarisznyák mindjárt le is zaccolták a delikvenst. Ha ott bírta, megfelelt, ötös, maradhat. Napi rendszerességgel jártak be batmanék, és kedélyes kvaterkázás mellett ütöttek mindent, aki, vagy ami mozgott, persze nem szorítkoztak kizárólag mozgó célpontokra. Amikor bekerült kedves barátom, aznap vittek el egy arcot emberölés szabálysértése miatt, de rendszeresen jelentek meg fegyveres kéregetés, és egyéb okosság miatt. Az első 2 hétben nem is nagyon járt kés nélkül a tag. Aztán beette magát egy brigádba, lejártak nitrós lakkot, ipari ragasztót fújni valami temetőbe. Az egyik ipse kikapart magának egy koponyát, bevitte a kóterba, kifőzte, aztán amikor szép sima lett, lefújta ezüsttel, azóta is azt hordaná, ha nem szúrják meg az E-klub mellett, amitől elromlott kicsit az egészsége. Egyébként is hamar megjön a krampusz, ha az ember ipari szerekkel butítja a vindózt, volt olyan is, hogy Mammut hátulról győzködte a csaját, aztán pozíciójából következőleg a lány hátát nézte. Beflexelte, hogy férgek másznak ki a hátából és őrá próbálnak meg áttelepedni, mire aztán felugrott a maga kb. 90 kilójával, és minden testsúlyát a könyökére összpontosítva a csaj gerincére zuhant vissza. Szerencsére nem lett semmi komolyabb baja, mármint a meglévőktől eltekintve, mert együtt maradt ezek után is a fasszal, úgyhogy az agya talán.. A ragasztózásnak egyébként is nagy hagyománya volt kóteres körökben, volt, hogy a Mátyás tértől nem messze a Gabika /hosszú, fekete hajú srác, 160 cm, de feláll bármilyen couverosnak/ 4 órán keresztül flipperezett egy kártyás fülkében, mire a Janika poénból megkérdezte, hogy dobta be a játékra a lóvét, hiszen kártyás. Gabika kivillantotta zihálva a pengét a kabátjában, úgyhogy több kérdés nem volt. Hiába, a legrégibb barátság is odavész, ha jön a vész. Akkoriban az Újpest Vk-nál leszálltunk este a metrón, a hajnali első géppel repültünk, ami annyit tett, hogy a Nyugatinál be, aztán minden ellenőrzés után leszállítottak, megvártuk a következőt, aztán tovább. Szerintem a Nagy Péter cárról szóló könyv vastagsága szórólap a csekkjeimből összerakható monstrumhoz képest. Miközben hazakeveredtünk, egy-két spannal lecigiztünk pár kanyart, kivel mi a helyzet, mikor megy be, jön ki, megy át, hol ki a tré, ettől voltunk nagyok, mert az ilyen infók fontosak voltak, hogyha valaki srenkelni akar, hol érdemes, hol nem. Ha valami jó boltot mondtak, cigi, zárjegy, fux, ilyesmi, akkor már alvás előtt azon izgultunk, hühűű, zsír az info, téglába építik az arcunkat, tibikém /tibi mindenki/. Egy fasztuggyahány emeletes ház alagsorában, ahol ez a buzivastag áttetsző üvegfal mögé bújtatták az órákat, ott hédereztünk. Meleg volt, volt pléd, ébresztőóra, mert mielőtt elindulnak a zombik reggel, le kellett koccolni, nehogy észrevegyenek. Egyvalaki tudta, hogy mi, suhancok, ott héderezünk, egy fiatal fasztolvaj zsandár. Amikor olyan kedve szottyant esténként, lejött, és kizavart minket, a hajunkat tépve rángatott ki minket az ajtó felett. Egyszer aztán berágtam, és mondtam a Budaiéknak a Moszkván, hogy nem kérek aznap semmit a szolgálataimért, de ezt a helyzetet orvosolni kéne.
 Orvosolták.
Amúgy akkoriban szélte-hosszában volt valami romantika az éjszakában, nekiindultunk a belvároson keresztül, nekicsapódtunk a többieknek a Borároson. Ott fájeroztunk napestig, vagy csak fél órát, mikor milyen kedvünk volt, szendvics, cigi mindig került, fröccsöztünk, szórakoztunk. Volt 2 erdélyi srác, a Macska, meg az Emil, jó arcok. Egy alkalommal ott bandáztunk az éjjelnappali kocsma előtt lent, amikor a Macska lefújta Csé-s spray-vel az Emilt, aki ezt szóban nehezményezte. A Macska csak röhögött, és mégegyszer lefújta. Emil kicsit felemelte a hangját. A következő pillanatban Emil lefejelte, hogy összecsuklott, ő meg erre örömében fejest ugrott, át egy virágágyáson úgy, hogy felhasadt a fején a bőr. Ezen meg mi kezdtünk el hartsányan nevetni, amikor odakeveredett egy ipse magyar nemzeti díszviseletben, és egy fokossal hadonászott, hogyha nem hagyjuk abba a randalírozást, szétcsap közöttünk. Akkor feltápászkodott a Macsek meg az Emil, mindettőnek folyt a vér a fejéről. Egy tucat sokat próbált fiatal, őrült tekintettel egy öreg bolonddal szemben.. 
Mikor elült a lőporfüst, mentünk verni a blattot, gyakorta megesett, hogy péntek estétől vasárnap estig ment a játék, olykor-olykor kiment valamelyikünk a Mesterbe a Kopaszhoz pár órára ledőlni. Végtelen útvesztő.
Voltak merev pillanatok, amit csak az érez át, aki belelát a lapokba. Egy alkalommal eltervezték a fejesek, akiknek annyi volt a rálátásuk a dolgokra, mint Tesco-s biztonsági őrnek a csemegepultra, hogy az Aga utcai kóter és a Bokréta jöjjön össze egy közös ünneplésre, a fasz tudja, milyen apropóból. Kívülállóknak, az Aga utca az lánykóter, a Bokréta meg kis-Szegedicsillag, szóval, maga az ötlet roppant gyümölcsöző lett volna valamilyen szempontból, de a vélt és valós cél között nem lett volna átfedés. Egyébként sem voltak eredményesek az ilyen jellegű törekvések. Volt egy karácsonyi rendezvény a Népstadionban, csak gyivósok, ilyesmi, szánalmas embergyerektömeg, jobbravaló kis vírusok a mátrix peremén. 150 km zötykölődés Boglárról a hetesen, 1 óra izzás a városban, mire odaérünk, végre be, leül, apa, kezdődik. Valami közismert ember mondja a nyitóbeszédet, voltunk pár tízezren. A beszéd végeztével mondja: és most mindenki, boldog karácsonyt! Mondja is több ezer ember egyszerre, boldog karácsonyt, aztán az azt követő űrben egy hang közülünk feltett kézzel kiüvölt: Attilának!!/Berki Attila/. Hát, mondanom sem kell, több ezer rosszalló tekintet felénk, mi szakadunk a röhögéstől, a kísérő nevelő kötelet keres magának, meg egy erős faágat. Pedig még akár maradhattunk is volna. Akkoriban ha nem morzsolódtál le, megvolt az örökös út: kóter, onnan Aszód, a fiatalkorúak, Tököl, onnan meg bárhova, hacsak nem lógattad fel magad, nyugtató, vagy nem szurkáltak meg. Voltak ígéretes elemek, azóta komoly pozíciót betöltő eminensek, az avas víz tetején himbálódzók, csavargók, ilyesmi. Persze, volt haszna is a rendszer ilyen apró zárványainak. Nyári szünetben, amikor a kölköket hazaengedték a szülőkhöz, és felszabadult egy rakat hely, az igazgató saját zsebre kiadta az üres szobákat nyaraló csoportoknak, ami nem kis summa, vagy ami gusztusosabb, amikor kialakították az elemi iskola utáni családi otthonokat, a nagykorú nebulók után jártak ilyen-olyan juttatások, amiket a leleményes igazgatók elsíboltak, tekintettel arra, hogy honnan tudhatná az a kis pöcs, hogy.. Mondjuk, az ország azon részén, ahol voltam, még istenes volt a helyzet, szándék volt, nem úgy, mint pl. Megyaszó, ahol a szeretnivaló kis növendékek nagy része késsel rendelkezett, esetleg hidraulikacsővel. Az egyéb részletekre a politikai túlfűtöttség fényében nem térnék ki, legyen elég annyi, hogy nem a nap hibája, ha a vak nem látja az utat.

A történet szereplői valósak, itt vannak a fejemben.
Vándorsólyom dalára ébredt Ernő, a
vattapuha csend lusta testén táncoló dallamot a résnyire zárt függönyön beszökkenő napfény
vetítette a barna szekrényajtóra. Óvatosan felült az ágy szélén, hogy ne törjön darabokra a reggel
csillogó üvegszobra, inkább olvadjon nappallá a tér és az idő /ütközések/.. Nézte a vékony csíkot,
amint a fényben az apró porszemek, mint szorgos kis repkedő kisbolygók, földönkívüliek. Halkan
átment a gyerekek szobájába, de ott még este van, fél 2 lehet. Más dimenzió..
Ahogy lement a lépcsőn a nappaliba, figyelmesen átlépte a lépcső és a konyha között a fárdtság-
frissesség lélektani határt. Felteszi a kávét főni, ezalatt kicsavar 2 friss narancsot, készít két
tükörtojást, majd, mint minden reggel, ugyanannak a pékségnek a termékéből 2 pirítóst. A postás
most csak egyet csenget, Ernő beengedi, természetesen:
-Jó reggelt, Ernő. Van itt két felszólító az OTP-től, ha nem baj, elolvastam..
-Nem, mi áll benne?
-Be kell mennetek személyesen, mert állítólag azt hallották, hogy nem tartoztok senkinek, és ez
gyanús..
-Ez az egyik, mi van a másikban?
-Felszólítás, hogy vegyétek át az előzőt. Meg van 3 sms a gyerekeknek, tessék. Használhatom a
pincét?
-Persze.-mondta, majd összekészítette a kis reggelit Krisztának. Behunyta a szemét, és
vérnyomásnak képzelte magát, majd az emeleten minden további nélkül megállt. Ilyenkor mindig
kicsit kuncogott magában, szeretett így felmenni. Lent a pincében valami magas dolgot festhetett
a postás, mert a kutya mintha hosszú etcsetvonásokat hallott volna kiszűrődni..
-Kriszta, ébresztő-suttogta kedvesének, majd lassan a tűzforró kávét a nyakára folyatta, mintegy
mókásan, amitől az asszony, hangosan felnevetett. Ettől viszont kicsit bepöccent, mert a gyerekek
még alszanak, ezért Ernő kapott egy sallert.
Kriszta kemény, mint az orosz tél. Persze, szerette az urát, ezért kicsit vigasztalni kezdte:
-Ne szomorkodj drágám, utálok vigasztalni, tudod jól- majd felvette a köntösét, és bement a
homokozószobába. Ő úgy tisztálkodott, mint a beduinok, homokkal dörzsölte le a szennyeződést,
számára ez higiénikusabb megoldás volt, annyira egyértelmű, minthogy a lilaszilva azért sárga,
mert még zöld.
A fogmosást persze, nem homokkal oldotta meg, hanem jaktejbe áztatott mandragóra-gyökeret
rágcsált, majd pí-vízzel öblögetett, hajat soha nem mosott.
-Miért, a kutyák vagy a madarak megmossák a bundájukat vagy a tollukat? Azért nyalogatják
magukat, hogy hűtsék a bundájukat, mert melegük van- mondta egyszer a gyóntatópapnak,
amikor az megkérdezte, miért nem mos hajat. Soha nem kérdezett többet az atya..
Visszament Ernő a nappaliba reggelizni, majd a postás is megérkezett a pincéből.
-Na, ez jól esett. Amúgy mi adja az ívet, Tesa? Valami tünet?
-Semmi keksz, Báttya, minden penge. Amúgy tegnap rámtették a p betűt az OBI-ban. Gyere,
mutizom- mondta, majd kimentek a hátsó udvarba.
-Vágod azt a két lécet ott, báttya?
-Vágozom Tes, mi a láz velük?
-Há, mondom az arcnak, Te.. Kéne nekem két darab másfél méteres léc, de pontos legyen, mint a
svájci bicska.
-Ezt montad neki? Így beletetted az arcába?
-Bele Báttya, nem szarral gurigázok, esik?
-Ja, esik, Tesa.
-Azt adja nekem a két lécet. Be a vas hátuljába, haza. Előveszem, raknám fel a falra, há’ látom,
rövid..
-Neeem, Tesó, így leszikkadtak, mire hazaértél?
-Átvert az a köcsög pókmajom az OBI-ban. Szal rövid, megyek a garázsba, megmérem. 20 centi.
-Azt a picsa.. Elsőre nem láttál semmi különöset?
-Áá, tod én bízok az emberekben Báttya.. akarom mondani, Te, Postás- javította ki magát, mert
megjelent Kriszta, és ő nem szerette, ha a postással úgy beszélnek, mint a kocsisok..

vagy a szakácsok..

Ezidáig nem volt olyan vészes a helyzet, leginkább dolgoztam, beültem ide-oda szeszelni, úgy tűnt, maradandó károsodás nélkül elvegetálhatok, pár hónap az egész, aztán tovatűnök, mint egy fényes délibáb, de nem. Itt vagyok a börtönben, szabad akaratomból teszem azt, amit mások mondanak, oda megyek ahova akarják, kopott fogaskerék vagyok egy fáradt, szarul működő gépezetben. Annyira
gáz az egész, mintha a halálos ágyamon Kiszel Tünde olvasna fel nekem a a Magyar Nemzetből.. Most már csak azért is állom a sarat, kenegetem a szart a falra, hátha valaki majd megpróbálja lemosni
utánam, és meglátja alatta a borzalmat.
máás..
Úgy tűnt az utóbbi időben, hogy újabb nő jelenik meg az életemben, de szerencsére ez az ostoba illúzió gyorsan tovaröppent, és alábukott a horizonton, mint vándorsólyom az olajos Duna felett, így már nem fenyeget a veszély, hogy gumióvszerre költsek Arany Ászok helyett, bár nem mintha ez eddig bármikor előfordult volna.. A sörösüveg visszaváltható, a gumi meg…, hm. Moziba menet
sem kell kompromisszumokat kötni és vitázni, hogy miért inkább a Kapa+Pepe, mint a Sztifler, sőt, ha hajnal 4kor megyek haza, és a lakásban mindenhol nyomot hagy a tegnap rajtam keresztül, max. a macska néz rám hülyén, de az egyébként se érti az egészet. Tényleg! Miért irritálja az a női idegrendszert, ha az ember néha kicsit kikapcsolódik, miért hat a szebbik nemre sokkolóan, ha meglátja párja arcán és mozdulatain a   jókedv második fokozatát(szemtengelyferdülés,indokolatlan,fel-feltörőkacajok,verbális rendezetlenség+erősen erotikus affinitás)? Ha erősebb a teljesítmény,
mondjuk, érthető az indulat..

hehe..

Kérlek ne gondold, oh, ne, hogy tied a világ, sálálálálá..Hehe, megint elmegy az agy, és előjön valami beteges szoftver, és a szív ver, de itt a fejemben, ahol lakik valaki, folyton kérdezget, ami már kicsit idegesít. Értitek ezt? Tudjátok, hol lakik a Kapuőr, aki majd beenged? Le kéne fizetnem, másként már úgyse jutok be oda, ahova Ti ártatlanok, biztos.. Tegnap megláttam egy macska szemében a fekete
tízezer árnyalatát, azóta gyanakszom körülöttem mindenre, aminek 4 lába van, és szeretik a fáraók..
Huh, itt egy kicsit elidőzöm, bebújok ide a sorok közé, de ne csaljatok, ne kattintsatok Rám, én csak egy trójai faló vagyok, ne legyetek rám kíváncsiak, menjetek inkább oda, ahol történnek a dolgok..
Jut eszembe, milyen az a verőköltő bodobács? Mindegy.
Az álmaim mostanában egyre jobban tükrözik a lelkiállapotomat, mára virradóra pl. álmomban egy szobában rohantam körbe-körbe, mert én akartam lenni az egyik sarka. Általában nem annyira nagy a baj, illetve nem látszik nagynak, de azért jó, ha van egy pszichológus ismerőse az embernek, aki esténként kijár a Károlyi-kertbe gyerekek májáért.. Ez a téli erőtlen napsütés, ez a tesze-tosza január egyáltalán nem kedvez az önpusztításomnak, semmi kellemes kis berúgás, felszabadító mámor, csak a kötelező körök, elnyújtott fájdalom, és Káosz-istennő csókja a sorok közé rejtve. Lehet, hogy a fejemre csöpögő idő nem múlik el nyomtalanul, és ezt nem csak a koromra értem.. Mindegy, nem leszek más, mint apró részlet, elsikkadok szépen, figyelem a Játékos ujjait, mi lesz a következő lépése, de nem haragszom soha Rá egy rossz húzásért. Adok neki mindig még egy esélyt. Ez nem játék, ez játszma, amiben ott rejtezik az utolsó lépés lehetősége, ami után szépen elnyújtózunk a pázsiton, hadd egyenek a hangyák. Aki a halállal sakkozik, csak ahhoz nyer még egy kis időt, hogy a halállal sakkozzon, aki zenét komponál, fest, vagy csak beüt egy szöget a halott katona falábába, azt megjegyzik az emberek maguknak. De az emlék semmi, attól még senki nem élt tovább egy perccel sem, mert nagy költő vagy festő volt, ugyanúgy elföldelik, csak drágább lesz a temetés, és gazdagabb az örökös.
A születés utáni pillanatokra nem emlékszem, sőt. tulajdonképpen az első 4 évemre nem emlékszem, bár egy eset rémlik. Az akkor Kállai Éva, ma Alföldi utcai gyivóban egy este a csoporttársam megkért, tartsam az ágyneműtartóját, amíg berámol. Hm, nem volt türelmem kivárni, gonosz voltam.. 4-5 évesen másképp gondolkodik az ember. Az ablak felé fordulva esténként a fák koronája megelevenedik, nem létező dolgok garmadája népesíti be, a közeledő fények az éjszakai égen a remény sugarai, a céltalan élet hamis ígérete. Az utam előttem lángol, mögöttem virágzik, ahogy megyek egyenesen, előttem démonok, mögöttem öreg bölcsek és fiatal leánykák, mellettem pedig a végtelenbe vesző horizont és a megbocsátó Úr tekintetének nyomában születő Ige. Megértettem, én vagyok, akinek már nem és még igen, de semmiképp az egyik, én vagyok az érem mindkét oldala, az eldöntendő kérdésre adhatatlan válasz. Hát jöjjön, aminek jönnie kell, csapjon le a bárd, koppanjon a Bíró kalapácsa, kivárom, míg egyedül leszek, és elátkozlak majd titeket, figyelő szemek. Tudom, hogy árulkodtok az Úrnak mögöttem, megeszitek az ételem, elveszitek asszonyaim, legalább a sörömhöz
ne nyúljatok..
És vigyázzatok. Ha az Úr engem küld értetek, lehangoló leszek..

Szemem vörös, akár egy darab izzó faszén, agyamban ezer apró állatka jár vidáman esőtáncot.

Megyek a szakadék felé, túl a spirál alakú oszlopokon, amiket az Isteneknek állitottak az
egyiptomiak, körülöttem a sivatag némán és baljóslóan figyel, mintha tudná.. Lábam alatt a homok
még csak be sem süpped, nehogy akárki is tudja, lássa, hogy erre már járt valaki, volt ember aki
már elindult oda, ahol nincs szükség szemekre, az ég mindenhol egyformán sötétszürke folyam, a
szél most csak nekem zenél a sziklák között, halotti indulót játszik olyan hangokon, melyek egy
évezredben egyszer szólalnak meg. A belső hang már rég nem szól hozzám, jelezve, itt már
teljesen egyedül vagyok, Ő sincs velem, aki játsza az időt, a hátam mögött marad szépen minden,
a tér lassan zárul be mögöttem, a szívem felgyorsul, mintha valamit még utól akarna érni, valamit,
amit már a múlt hullámai között magával ragadott az emlékezet. Léptem határozott, még az ördög
is csodálkozva néz elszántságomra, összerettennek a pokol lakói is, minden létező tekintete most
csak egyre irányul, a soha vissza nem térőre, aki az életét adja egy másodpercért, melyben
minden újjá születik az igéretért, mely ki nem mondott szavak, le nem jegyzett Szentírás
formájában ott lapul az örökkévalóságban..
A kiszáradt csónak a parton, amely megakadt a Fa törzsében, a felhők rohanása a szürke, hideg
égen, ahogy keresztülvágják a horizontot. Állok a sápadt iszapon, a lábujjaim melege olvasztja fel
a valóság rideg talaját, nézem, ahogy az árnyékok balról jobbra haladnak, minden egyes váltás
egy másodperc. Itt, az idő birodalmában nincs élet, csak mértékegységek, számlálás és az
élettelen Dionüsszosz, akit megvilágít az éjszakában a telihold..
Aztán kimerevedik az egész egy pillanatra, hogy megértsem: a lángba borult ég, amely a felhőket
kiáltja rám határtalan dühével, és az eső, ami arra hivatott, hogy elmossa a szennyet és az
eszmét, amiért ölni tudtok. A levegőben a szürke szél hordozza a halált, még az ablakomon is be-
besüvít. Ülök a gép előtt és ijedten keresem a megoldást, mert Ti arra nem voltatok hajlandók,
csak a kifogást keresni, és gyűlölködni, hát elértétek a célt. Csak a halott gyermek a kezetekben
nem igazolja azt, amiért sírtok és aki az életetek célja lett volna.. Szobámban üres falak, üres

sarkok, a hangos, riadt némaságban zakatol a tenniakarás az ősök akaratával szemben, hogy ér
még ez az egész erőltetett szar annyit, hogy egy nép talpraálljon. Még talán nem lett
csúszómászók hada, még talán vannak apák, és anyák, akik hétköznapi hősök, és nem akarnak
vitatkozni, világot megváltani, nem ilyen vagy olyan oldalon állnak, mint a farizeusok és a sárban
harcoló vakok. Ételt készítenek, kenyeret keresnek, gyereket nevelnek, és ami még fontos:
megkapálják a veteményt, ha kell.. A gyűlöletet ráhagyják azokra, akik csalódtak valamiben, vagy
csak nem sikerült az élet, és kell találni egy közösséget, amit nem muszály szeretni, de a másikat
lehet gyűlölni. És ezek az emberek kint állnak a szélben, és belekiáltják, amit kitalálnak, hátha a
visszhangban önigazolásra találnak. Ilyenkor a kis kunyhó ablakát a lakók bezárják, mert nem
kíváncsiak sem földrengésre, sem árvízre, de a legkevésbé a gyűlöletre..

Na, szevasztoook! Bocs, nincs ekezetem, de remelem, megvagytok anelkül is. En pl. csirkehus nelkül eszem a gyümölcslevest, mert kompromisszumkepes vagyok.

Szoval mär reg irtam, azota befutottam pär ezer kilometert, es most ujra Ausztriäban, bär meg munka nelkül, dehät az mindig csak idö kerdese. Remelem, Ti megvagytok, adtok a disznoknak rendesen enni, neha a muskätlit locsoljätok, meg ilyesmi. Most mär ha alkalmam lesz, es nem ültetnek tujära, gyakrabban irok majd, addig is csok